Fogfájás gyökérkezelés után- mi a teendő a beavatkozást követően?

A fájdalmas gyökérkezelés sokak fejében úgy él, mint egy komoly eljárás, ami rengeteg szenvedéssel jár. Tény azonban, hogy a beavatkozás a megfelelő érzéstelenítéssel és korszerű technológiák alkalmazásával fájdalommentes, rutin eljárásnak bizonyul. Segítségével megőrizhető a saját fog, amely akár hosszú éveken keresztül szolgálja majd még a fogsor épségét és a megfelelő minőségű harapást.

gyökérkezelés

 

Mikor szükséges a gyökérkezelést választani?

Nagy kiterjedésű fogszuvasodás esetén a hagyományos tömés sok esetben nem kínál megfelelő megoldást. Ilyenkor nem a húzás az egyetlen lehetőség, hiszen a fertőzött szövetek eltávolításával, majd a pontosan behelyezett gyökértöméssel megőrizhető a fog és így a fogsor teljessége. A fogszuvasodás eleinte csak a zománcot roncsolja, majd a későbbiekben a dentint is. Amikor eljut a fogbélbe, akkor a károsodás folyamata már nem visszafordítható. Ilyenkor a legtöbb szakember a gyökérkezelést javasolja a pácienseknek.

 

Honnan lehet tudni, hogy a szuvasodás elérte a fogbelet?

A fogérzékenység, a megduzzadt íny egyértelműen arra hívják fel a figyelmet, hogy komoly szuvasodással van dolgunk. A hidegre és melegre érzékeny fogak rendszerint megbetegedtek, sőt, komolyabb esetben akár gennyesedésre, az arc megduzzadására is sor kerülhet. Ilyenkor a mihamarabbi fogorvosi segítség nélkülözhetetlen.

 

Mennyire fáj a gyökérkezelés?

A   helyi érzéstelenítéssel kezdődik, melynek köszönhetően a folyamat nem jár fájdalommal. Az előzetes vizsgálat és röntgenfelvétel után egy speciális eszközzel beméri a szakember, hogy merre, milyen mélyen húzódnak a gyökércsatornák. Ennek köszönhetően már tisztában van azzal, milyen tűt használjon hozzá, és hamar a végére lehet jutni a kezelésnek. Az érintett területre helyezett gyógyszer gondoskodik arról, hogy a fertőtlenítés megtörténjen, és komplikációk nélkül kerülhessen a következő alkalommal az esztétikus gyökértömés a helyére.

 

Fájdalmas lesz a gyógyulás időszaka?

A gyökérkezelés után fellépő fájdalmak hagyományos fájdalomcsillapítókkal egyszerűen megszüntethetőek. Mivel a kezelést követően először ideiglenes tömés kerül a fogba, így ebben az időszakban fokozottan figyelni kell arra, hogy nehogy meglazuljon az, és baktériumok kerülhessenek alá. Ilyenkor kerüljük a túlságosan kemény, vagy rágós ételek fogyasztását. A cukros, szénsavas üdítők éppen úgy nem javasoltak ekkor, mint az alkohol, a tea és a kávé. Ezek ugyanis kifejezetten olyan közeget teremtenek, mely alkalmas a baktériumok szaporodásához. Amint megtörténik a végleges gyökértömés, ezek fogyasztását sem kell mellőzni.

 

Hogyan tisztítsam a fogam gyökérkezelés után?

gyökérkezelés után

A szuvas fogból valószínűleg rengeteg baktérium került a fogkefére, ezért a kezelést követően azt mindenképpen érdemes lecserélni. A megfelelően szorosan behelyezett végleges tömésnek köszönhetően esélye sincs annak, hogy baktériumok szaporodjanak el az fogüregben, vagyis a betömött fog tulajdonképpen úgy fog funkcionálni, mint a kezelés és szuvasodás előtt, még ép fog. Az esztétikus, fehér kompozit tömés gondoskodik arról, hogy a fogsor többi eleméhez tökéletesen passzoló végeredmény szülessen. Persze a szájhigiéniára való odafigyelés mellett nem szabad elmenni, így ennek a fognak a környékét is alaposan tisztítsuk meg minden alkalommal, és a fogselyem se maradjon el.

Problémáim adódtak a gyökértömött foggal- mi a teendő?

A korábbi gyökértöméssel kapcsolatban felmerülő probléma rendszerint arra vezethető vissza, hogy a gyökértömés nem lett rendesen lezárva. Ilyenkor alákerülhetnek baktériumok, ami gyulladáshoz és fájdalomhoz vezethet. Ilyenkor az ismételt fertőtlenítés és a tömés cseréje oldja csak meg a problémát. Ezért nagyon fontos, hogy a megfelelő szakembert válasszuk a gyökérkezelésre, aki kiemelt figyelmet fordít a szorosan behelyezett tömés kialakítására. Érdemes tisztában lenni azzal is, hogy a gyökérkezelt fog némileg gyöngébb ép társainál, ezért védelmére javasolt lehet az esztétikus korona felhelyezése.

 

Updated: